Sokan emlékszünk ilyen asszonyokra nagymamáink / dédmamáink idejéből. Szomszédok, barátnők jó közösségi életet éltek, összejártak. Segítették egymást mindenben, például feldolgozták együtt a felnevelt háztájit. Közben pletykáltak, és néha meghúzták a butykost – ittak egy kis “konty alá valót” – hogy fesztelenebbül tudják véghezvinni rengeteg teendőjüket, amivel a család és a háztartás kiszolgálása járt.
Legtöbbször olyan témákkal foglalkozom, amihez sokunknak köze van, sokunkban emlékeket ébreszt. Az emberek arctalansága segít abban, hogy a képek illetve azok történetei ne konkrét személyekhez kötődjenek, hanem minden néző fantáziája kiegészíthesse a saját szereplőivel. A képeim megfestésekor a látványt homogén foltokra bontom, az alakok környezete leegyszerűsített; csak néhány – a helyszínt vagy az eseményt – jellemző tárgyat, környezeti elemet jelenítek meg.
Az itt jelen lévő “Tyúkok” című festményemen bizonyos szempontból idillikus oldalát mutatom be annak a jelenségnek, ahogy nagyanyáink / dédanyáink még jó közösségi életet éltek, és igyekeztek asszonyi összefogással mindenben segíteni egymást. Közösségi munkában végeztek el sokféle ház körüli vagy háztartási teendőt – adott esetben a tyúkok feldolgozását. Így gyorsabban, jobb hangulatban telt az idő, és közben zajlott a szintén nagyon fontos pletykálás, esetleg néha még kortyoltak is a jófajta házi borból vagy pálinkából, hogy fesztelenebbül tudják véghezvinni rengeteg teendőjüket, amivel a család és a háztartás kiszolgálása járt. Az idill megjelenítése mellett azért igyekeztem a képen egy kis fanyar humorral azt is felvillantani, hogy az asszonyokra komoly terhek és elvárások rakódtak és rakódnak manapság is a háztartás vezetése kapcsán. Erre a háttérben látható falitányér szövegével utalok: “Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki” – ami egyébként régi konyhai hímzett falvédőkön megjelenő felirat volt.